A legjobb találmány, hogy laikusok is felismerjék a kopott gumit. A gumisoknál sokan panaszkodnak, hogy nem tudják, mikor kopott a gumi.
Két kínai formatervező most előállt egy olyan elképzeléssel, amellyel még azok számára is jelezni lehet az abroncsok rossz állapotát, akik egyébként semmit nem értenek az autókhoz.
Sokan elfeledkeznek róla, hogy a gumik az autó kopóalkatrészei közé tartoznak, időnként cserélni kell őket, hogy ne veszélyeztessék a közlekedésbiztonságot. Egy átlagos gumiabroncs élettartama futástól függően nagyjából 20.000 km. Ez után indokolt a gumiabroncs cseréje. Idővel a gumiabroncs-futófelülete elkopik, a hornyok és csatornák is, amelyek segítenek például a vízelvezetésben és a tapadásban. Ennek eredménye a megcsúszás veszélye és a gépjármű kezelhetőségének csökkenése és a fékút jelentős növekedése.
Erre talált két kínai tervező megoldást. Az ő elképzelésük nagyon egyszerű. A gumiabroncs profilja alá egy olyan, jelen esetben narancs színű réteget képzelnek el, amely a gumiabroncs kopásakor fokozatosan előtűnik. A gumigyár így pontosan jelezhetné a felhasználók felé, hogy mennyi kopást tart még biztonságosnak az adott gumikeverék és mintázat mellett, a feltűnő szín pedig ösztönözné az autósokat, hogy időben cseréljenek abroncsot.
A Discolor Tyre névre keresztelt találmánnyal egy tervezői díjat már nyertek a kínaiak, de még nagy kérdés, hogy a gumigyártók is látnak-e fantáziát az ötletben. Minden esetre nincs olyan technológiai kihívás az elképzelésben, amely ne állna rendelkezésére a gumiabroncs gyártóknak.
Hozzászólások
További hírek
Várunk az AGROmashEXPO-n január 22-25. között!
Napokon belül itt az AGROmashEXPO, ahol ráadásul a Gumiflex standjával is találkozhatsz! Mezőgazdasági gumik, keréktárcsák széles választékával várunk minden érdeklődőt a G pavilonban!
AzAGROmashEXPO az év egyik legnagyobbmezőgazdasági témájú rendezvénye.Négy napon keresztül közel 350 kiállító vonultatja fel az input-gépesítés-logisztika-digitalizáció témakörébe tartozó termékek és szolgáltatások rendkívül széles választékát.A forgalmazók által bemutatott nagy nemzetközi márkák (Claas, John Deere, Messey Ferguson, Lamborghini, Fendt, Case, Krone stb.) mellett több ország kiállítói is bemutatják majd újdonságaikat.
A Gumiflex elsősorban az Özka mezőgazdasági abroncsokat, a Royal Black 4x4 gumiabroncsokat, illetve a Jantsa mezőgazdasági keréktárcsákat vonultatja fel a kiállítás során. A kilátogatók olyan különlegességekkel találkozhatnak, mint a V-Trac vario felni, az igazi dagonyázós mintázattal ellátott Royal Black abroncsok vagy a több méretben is elérhető Özka AGRÖ10 mezőgazdasági gumiabroncs. Sőt, a kiállítás ideje alatt egyedi akciókkal várjuk a vásárolni vágyókat, így a kiállításon fellelhető újdonságok mellett a Gumiflex kedvezményekért is megéri majd ellátogatni a 2020-as AGROmashEXPO-ra!
A Gumiflex a G pavilonban lesz majd fellelhető, méghozzá a 402C jelzésű standnál. Várunk minden kedves érdeklődőt, a kiállítás teljes ideje alatt!
A Continental idén is a téliabroncs-tesztek sztárja
AContiWinterContact™ TS 850ismét számos teszten diadalmaskodottAz idén bemutatott, közép- és felsőkategóriás személyautók és SUV-k számára kifejlesztettContinentalWinterContact™TS850Pis "Különösen ajánlott" minősítéstszerzettA Continental prémiumkategóriás téli gumiabroncsai több méretben is meggyőztékaz autóklubok és az autós szakfolyóiratok tesztelőitA Continental téli abroncsai újabb győzelmekkel és kitűnő ajánlásokkal zárták az autóklubok ésaz autós szakfolyóiratok által végzett legfrissebb teszteket.Az új WinterContact™ TS 850 P "Különösen ajánlott" értékelést kapott az AutoBild sportscars nagyteljesítményű téli gumiabroncsokat összehasonlító tesztjén, a ContiWinterContact™ TS 850 pedig több teszten is fényes sikereket aratott. Az auto motor und sport, valamint az Auto Zeitung német autós szaklapok tesztjein aratott győzelmek mellett az ADAC, a Stiftung Warentest és az ÖAMTC által közösen szervezett, két méretkategóriát vizsgáló tesztjén is a ContiWinterContact™ TS 850 bizonyult a legjobbnak, de az Európai Autóklub (ACE), az ARBÖ és a GTÜ tesztjén is "Különösen ajánlott" minősítést kapott a Continental prémium téli abroncsa. Azonban nem csak a szakemberek, hanem az autórajongók is a Continental márkát tartják a legjobbnak. A német Sport Auto magazin "Best Brand 2014" közönségszavazásának "Legjobb abroncsmárka" kategóriáját toronymagasan, az olvasók szavazatainak 48,3%-át megszerezve nyerte meg a hannoveri abroncsgyártó.Négyszeres teszt győztes a ContiWinterContact™TS 850Az előző évhez hasonlóan idén is mindkét tesztelt méretben első helyen végzett a ContiWinterContact™TS 850 a legnagyobb német autóklub, az ADAC, valamint az osztrák ÖAMTC és a svájci TCS autóklubok, illetve a német Stiftung Warentest fogyasztóvédelmi szervezet közös idei téliabroncs-tesztjén.Ezúttal 14, a kisautók számára ideális 175/65 R 14-es méretű, és 14 kompakt és középkategóriás modellre való 195/65 R 15 méretű abroncsot teszteltek a szakemberek. A nagyobb méretkategória kapcsán a ContiWinterContact™TS 850 összességében kiegyensúlyozott teljesítményét, valamint havas, vizes és száraz úton egyaránt kiemelkedő eredményeit, illetve alacsony gördülési ellenállását és hosszú élettartamát emelték ki a tesztelők. A kisebb méretet felvonultató tesztben példás kiegyensúlyozottsága mellett jégen és vizes úton mutatott irányíthatóságával, valamint magas kopástűrésével hívta fel magára a figyelmet a ContiWinterContact™TS 850.Azautomotorundsportideitéliabroncs-tesztjétisgyőzelemmelzártaa ContiWinterContact™TS 850. Az autós szaklap szakemberei 10 különféle márkájú, 205/55 R 16 méretű, középkategóriás autókra optimalizált téli abroncsot hasonlítottak össze. A legjobbnak ítélt "Különösen ajánlott" minősítéssel végző Continental abronccsal kapcsolatosan a tesztelők a vizes útfelületen elért kiemelkedően jó eredményt emelték ki, akik szerint "A havon mutatott jó teljesítményt kiemelkedőn jó havas útfelületi viselkedéssel és élénk kormányreakciókkal kombinálja az abroncs. Páratlanul kiegyensúlyozott teljesítménye közép-európai téli útviszonyok között a lehető legjobb választássá teszi a Continental abroncsát, amelynek alacsony gördülési ellenállása is példás."Ugyanúgy a 205/55 R 16-os méretben tesztelt 10 téli abroncsot az Auto Zeitung szerkesztősége is, melyben a ContiWinterContact™TS 850 ebben az összehasonlításban is minden versenytársat maga mögé utasította. A német autós magazin szerkesztői "hókirály" jelzővel illették a Continental abroncsot, amelynek határhelyzetben mutatott biztonságos viselkedését és gazdaságos üzemeltethetőségét is dicsérték.Szintén a középkategóriás modellekhez ideális 205/55 R 16-os méretet választotta idei közös tesztjéhez a német Auto Club Europa, az osztrák ARBÖ autóklub, valamint a német GTÜ műszaki szakértői intézet. A három szervezet szakemberei 10 abroncsot vizsgáltak havas, jeges, vizes és száraz útfelületen. "A ContiWinterContact™TS 850 átlag feletti teljesítményt nyújtott egy nagyon erős mezőnyben, sikeresen megcsillogtatva páratlan erényeit téli és nedves útviszonyok között. Ezek a téli gumiabroncsok szempontjából legfontosabb tesztkritériumok, hiszen a hideg évszakban általában vizesek, vagy hóval, esetleg jéggel fedettek az útjaink", mondta a kiváló eredményeket kommentálva Alexander Bahlmann, a Continental személy- és kishaszongépjármű-gumiabroncs üzletág PR vezetője."Meggyőző vizes úton mutatott teljesítményével igazi téli specialista", olvasható az Autobild idei téliabroncs-tesztjében a ContiWinterContact™ TS 850 kapcsán. A német autós hetilap összesen 50 különböző márkájú, 225/50 R 17 méretű téli abroncsot vizsgált, amelyek közül először egy kétlépcsős vizes és havas fékezési teszt során kirostálták a 34 legrosszabbul teljesítőt. A továbbjutott 16 abroncsot összesen 16 szempont szerint vizsgálták meg a szakemberek, akik a rövid fékutakat, a jó vízre felúszás elleni védelmet és a hosszú élettartamot is kiemeltéka Continental gumiabroncsával kapcsolatosan, így az "Példás" minősítést kapott. A teszt legjobb 16 abroncsa közé a Continental csoport termékei közül a ContiWinterContact™ TS 850-en kívül még a Semperit Speed-Grip 2, az Uniroyal MS plus 77 és a Barum Polaris 3 is bejutott."Különösen ajánlott" minősítés a vadonatúj WinterContact™TS 850 P-nek isRemekül szerepelt az idei szezonban bemutatkozó Continental WinterContact™TS 850 P is. A Continental közép- és felsőkategóriás személyautók és szabadidőjárművek számára kifejlesztett új téli gumiabroncsa "Példás" minősítést kapott a nagyteljesítményű autókra specializálódott Autobild sportscars magazin tesztjén. A 6 különféle 235/35 R 19 méretű téli gumiabroncs közül egyedülálló vizes útfelületen mutatott teljesítményével, remek irányíthatóságával és rövid fékútjával emelkedett ki a Continental abroncsa, amit alacsony gördülési ellenállása miatt is külön megdicsértek a tesztelők.A Continental WinterContact™TS 850 P 16 és 20 col közötti átmérőjű keréktárcsákhoz megfelelő méretekben érhető el, 205 és 275 mm közötti abroncsszélességgel, és akár 270 km/h legnagyobb sebességet lehetővé tévő W sebességindexszel."Természetesen nagyon örülünk a Continental márkával és a prémium téli abroncsainkkal kapcsolatos pozitív visszajelzéseknek", nyilatkozta a kiemelkedően jó eredmények kapcsán Alexander Bahlmann. "Ugyanakkor az elismerések újabb motivációt is jelentenek számunkra, hogy a kiemelkedő minőségű termékeinket még tovább fejlesszük annak érdekében, hogy az autósok és a tesztelő szakemberek a jövőben is legalább ennyire elégedettek legyenek velük. Célunk, hogy prémiumkategóriás abroncsainkkal hozzájáruljunk a közúti közlekedés biztonságához Európa-szerte."Forrás: Continental.hu
A Hankook lesz a MAN gyári felszerelésű abroncs-beszállítója
A Hankook gumiabroncsgyártó hamarosan számos MAN nehéz tehergépjármű első gyári felszerelésű gumiabroncsainak beszállítója lesz. A müncheni székhelyű MAN Truck & Bus AG az egyik legnagyobb tehergépjárműgyártó Európában, mely többek között innovatív technológiáinak köszönhetően éllovasnak számít a hatékony szállítási megoldások terén. A Hankook 2015 első negyedévétől kezdve többek között az európai alkalmazási feltételeknek megfelelően átalakított, különösen környezetbarát és gazdaságos E-Cube MAX, SmartFlex és SmartWork teherabroncs-sorozatait szállítja számos MAN modell számára a gyártó németországi, ausztriai és lengyelországi gyártási helyszíneire.
2014. szeptember 23. (Németország, Hannover) – A prémium gumiabroncsgyártó Hankook a jövőben a MAN számára is szállít első gyári felszerelésű gumiabroncsokat. A MAN Truck & Bus AG a Volkswagen Konszern részét képezi, amely a Hankook egyik legjelentősebb ügyfele világszinten az első gyári felszerelésű abroncsok terén. A MAN tehergépjárművek számára első gyári felszerelésként szállított Hankook gumiabroncsokról szóló együttműködés első lépésben az európai piacra összpontosít, és 22,5 - 24 coll között 25 különféle méretre terjed ki.
Előreláthatóan a MAN belföldi és nemzetközi nehéz tehergépjármű forgalomban résztvevő, többszörösen kitüntetett TGX, TGM és TGS modellsorozatait látják el abroncsokkal. Ezek közé tartoznak majd a gördülési ellenállás tekintetében optimalizált E-Cube MAX sorozat a nemzetközi távolsági használat céljára, az új SmartFlex négy évszakos gumiabroncs-sorozat, amely rugalmasan alkalmazható mind távolsági, mind kiskereskedelmi forgalomban, valamint a SmartWork sorozat építési területekre tervezett abroncsai. Az EURO 6 károsanyag-kibocsátási osztályba tartozó járművekhez speciálisan adaptált – mind a kormányzott, mind a hajtott tengelyre szerelt – abroncsok különösen az első gyári felszerelés tekintetében fontos TCO (Total Cost of Ownership) jellemzők, a környezetbarát tulajdonságok és a futásteljesítmény terén nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.
- Nagyon örülünk a tervezett együttműködésnek a MAN vállalattal. Büszkék vagyunk rá, hogy e-cube MAX-, Smartflex- és SmartWork abroncs sorozataink megfelelnek az MAN mérnökök által előírt szigorú követelményeknek a teljesítőképesség, a hatékonyság és a fenntarthatóság tekintetében. – jelentette ki Ho-Youl Pae, a Hankook Tire európai igazgatója. - Korszerű teherabroncsaink tekintetében ez egy újabb bizonyítéka kiváló termékminőségünk és innovatív technológiánk elismertségének, ami további lendületet ad Európa-szerte folytatott tevékenységünknek ebben a szegmensben.
Az e-cube MAX radiál gumiabroncs koncepció haszongépjárművek számára a maximális gazdaságosság, energiahatékonyság és környezetbarát jellemzők terén nyújt kiemelkedő teljesítményt. A gumiabroncs-sorozat számos innovációval és tervezési különlegességgel büszkélkedhet. Az adott tengelyhelyzethez speciálisan kialakított mintázatok elősegítik az üzemanyagfogyasztás csökkentését, anélkül, hogy ez a futásteljesítmény vagy a teljesítmény rovására menne. A különlegesen egyenletes kopásminta lehetővé teszi a futásteljesítmény további növelését. A gördülési ellenállás szempontjából optimalizált futófelületi keverék ezen a területen is jelentősen növelte a hatékonyságot a hagyományos gumiabroncsokhoz képest. Így az e-cube MAX összes gumiabroncstípusa még kevesebb hőt fejleszt, ami tovább csökkenti a gördülési ellenállást.
A Hankook e-cube MAX gumiabroncsai az adott alkalmazási területhez következetesen kifejlesztett keverékekkel készülnek, melyeket speciálisan az európai nemzetközi, távolsági forgalomnak, és ezáltal különlegesen nagy futásteljesítménynek megfelelően alakítottak ki. Így a futófelületi keverékekhez nagy molekulájú kaucsukot alkalmaztak, különlegesen hosszú molekulaláncokkal, melyek ezen felül kevésbé hajlamosak az elágazódásra, így kevesebb bennük a szabad láncvég. Az eredmény lényegesen kisebb hőfejlődés, és ezáltal nagyobb futásteljesítmény. Az e-cubeprofiloknál az alapkeveréket is következetesen a hatékonyságot szem előtt tartva alakították ki. A kevésbé rugalmas keverékek arányának növelése jelentősen hozzájárul a viszkoelasztikus teljesítményveszteség csökkentéséhez, kevesebb energia vész kárba, a jármű üzemanyag-hatékonysága javul.
A Hankook SmartFlex gumiabroncs speciálisan a változó időjárási körülmények között is megnövelt terhelhetőséggel és menetbiztonsággal kapcsolatos jelenlegi követelményeknek megfelelő, intelligens tehergépkocsi- és autóbusz-gumiabroncs, közepes és nagy távolságokra. Az összes SmartFlex gumiabroncsot különlegesen mély, 3 dimenziós, öntisztító lamellákkal készítik, melyek rendkívül egyenletes kopásmintát, valamint tovább javított futásteljesítményt, ezáltal nagyobb általános gazdaságosságot biztosítanak a gumiabroncs számára. További alkalmazott technológiák, mint például az öntisztuló lamellák, tovább segítik az egyenetlen kopás megelőzését.
A SmartWork a Hankook sokoldalú teherabroncsa vegyes használatra, amely közúton és terepen, minden tengelyhelyzetben egyaránt kiváló teljesítményt nyújt. Innovatív futófelületi kialakítása a mintaelemeket összekötő hidakkal stabilizálja a mintázatot, ezáltal optimális talajjal érintkező felületet alakít ki, mely a gyakran változó talajviszonyok mellett is megakadályozza az egyenetlen kopást.
A SmartWork egy másik jellemzője emellett a rendkívül széles futófelület. Ez jobb vonóerőátvitelt biztosít különféle útfelületeken, ezzel egyidejűleg nagy futásteljesítmény és alacsony gördülési zajszint jellemzi. A gumiabroncs szerkezete mindemellett alacsony gördülési ellenállást és kiváló fenntarthatóságot biztosít.
Az összes korszerű Hankook futófelületnél alkalmazott innovatív keverési eljárás IMS (Innovative Mixing System)biztosítja a koromrészecskék és a gumimolekulák rendkívül egyenletes eloszlását a keverékeken belül. A csökkentett hőmérséklet mellett alkalmazott hosszabb keverési időnek köszönhetően jelentős növekedés érhető el a korom- és gumimolekulák kapcsolódási arányában. Ennek következtében a Hankook gumiabroncsok kevesebb hőt fejlesztenek, ennek köszönhetően pedig csökken az üzemanyagfogyasztás.
A Hankook által szabadalmaztatott SCCT (Stiffness Control Contour Theory) tervezési technológia ezen felül minden futófelületnél az egyenletes belső nyomáseloszlás által nagyobb stabilitást és kevesebb mozgást tesz lehetővé a gumiabroncsban. Ennek eredményeképp tartósabb a szövetváz, és kiváló az abroncs újrafutózhatósága és gazdaságossága.
Forrás:http://www.hankooktire-press.com/
Adatkezelési tájékoztatónkban megtalálható, hogyan gondoskodunk adatai védelméről. A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Rendben