Új gumi-és autószerviz nyitotta meg kapuit Székesfehérváron
(2014-11-10 14:37)
ÚJ FEHÉRVÁRI MUNKAHELYEKET TEREMTETT A GUMIFLEX KFT.
A Gumiflex Plusz szerviz ünnepélyes megnyitására került sor kedden délelőtt a Holland fasor 2. szám alatt, az Auchan áruház parkolójánál. A fehérvári vállalkozás mintegy 70 millió forintos beruházásával 7 új munkahelyet teremtett a városban. A Gumiflex Kft. 1991-ben alakult fehérvári székhellyel, gumiabroncsok kis- és nagykereskedelmi forgalmazása céljából.
Az avatáson Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében Horváth Miklós Csaba, a Gazdasági Szakbizottság elnöke elmondta, hogy a Gumiflex Kft. több mint 20 éve nagy szakértelemmel végzi munkáját Fehérváron, így jól járnak majd azok az ügyfelek, akik felkeresik a szervízt. "Az önkormányzat célja, hogy minél több sikeres kis és középvállalkozás működjön Székesfehérváron." - tette hozzá Horváth Miklós Csaba, aki köszönetet mondott a tulajdonosoknak, hogy fiatalos lendülettel folytatják beruházásaikat új munkahelyeket teremtve a városban.
A Gumiflex Kft. 1991-ben alakult székesfehérvári székhellyel, gumiabroncsok kis- és nagykereskedelmi forgalmazására. Céljuk, hogy a gumiabroncsok és keréktárcsák forgalmazásán kívül minél szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtsanak partnereik részére. "Működésünk több mint 20 éve alatt termékválasztékunk és az általunk ajánlott szolgáltatások köre jelentősen kibővült. Jelenleg a gumiabroncsok szinte teljes termékválasztékát forgalmazzuk különös tekintettel a Barum, Continental, Uniroyal, Matador, Mitas, Michelin, Goodyear gyárak termékeire. Kínálatunkat bővítik a török Jantsa cég által gyártott acél keréktárcsák, melyeket kizárólagos joggal értékesítünk Magyarországon. Nagy eredményként értékeltük, hogy 2007. évtől cégünket bízta meg az ALCOA gyár az alumínium teherautó tárcsák forgalmazásával, így kijelenthetjük, hogy mind keréktárcsák, mind gumiabroncsok területén széles termékválasztékot tudunk nyújtani vásárlóinknak." - fogalmazott Varga Gábor ügyvezető igazgató.
Az 1999-ben a székesfehérvári Sóstói Ipari Parkban megnyílt telephelyet folyamatosan bővítik: a teher és mezőgazdasági gépkocsi gumiabroncsok szerelése és javítása mellett az elmúlt évtől már hat munkahelyen cserélik a személygépkocsi gumiabroncsokat is. A fehérvári központon kívül budapesti és pécsi telephelyükön is jelentős raktárkészlettel, folyamatosan bővített és korszerűsített szolgáltatásokkal várják vásárlóikat. A várakozási idő csökkentését az időpontra történő bejelentkezéssel érik el, a gumiváltási időszakban flották részére általában külön szerelőállást tartanak fenn és vállalják a lecserélt gumiabroncsok szezonális tárolását is.
Vásároljon 2016. március 1 - április 30. között egy szett (4 db) Pirelli személy- vagy SUV abroncsgarnitúrát, szereltesse fel szervizünkben, és regisztráljon a TYRE LIFE kiterjesztett cseregaranciáért.
A promóció céljára létrehozott honlapon kell regisztrálni, amely során a gumiszervizben kapott számlát is fel kell tölteni. Ezzel együtt továbbra is igénybe veheti a papíralapú regisztrációt, amelyet a korábbi gyakorlatnak megfelelően postai úton, a számla másolatával együtt kell elküldeni a Pirelli Hungary Kft. számára.
Hogyan működik a promóció?
A végfelhasználó a promóció időtartama alatt egy Pirelli személy- vagy SUV abroncs abroncsgarnitúrát vásárol és azt fel is szerelteti.
A végfelhasználó 2016. május 10-ig regisztrál a http://www.pirelli.com/minisite/promo/hu-hu-2016-summer/honlapon és feltölti a gumiabroncs számlájának elektronikus változatát, vagy a gumiszervizben található űrlapon regisztrál a TYRE LIFE kiterjesztett cseregaranciáért és ezt postai úton a számla másolatával együtt beküldi a Pirelli Hungary Kft. részére.
A Pirelli Hungary Kft. a beérkezéstől számított 30 napon belül megküldi a TYRE LIFE kiterjesztett cseregarancia kártyát a végfelhasználó számára.
A TYRE LIFE cseregaranciáról:a TYRE LIFE-ban való részvételi jogosultságával Ön kedvezményes cserelehetőséghez jut, amely a gumiabroncsok megvásárlásától számított 2 naptári éven keresztül érvényesíthető. A kedvezményes cserelehetőség 2 naptári év alatt egy káresemény esetén vehető igénybe és legfeljebb négy darab gumiabroncsra terjed ki, amennyiben gumiabroncsa(i) útpadka okozta sérülés, kátyú okozta sérülés, defekt vagy természeti kár miatt használhatatlanná váltak. A cserelehetőség nem érvényes rongálás, rendellenes kopások (pl. fűrészfogas-, kagylós-, féloldalas kopás, utcai abroncs versenypályán történő használata, stb.) és az ebből adódó zajos gördülés, relatív gyors kopás, és a gumiabroncs le- és felszereléséből keletkező károk esetén. A TYRE LIFE kizárólag jelen általános szerződéses feltételek alapján és kizárólag a gumiabroncs cseréjére vonatkozik, és nem fedezi sem az esetlegesen felmerülő kapcsolódó károkat és kiadásokat (pl. gépjármű szállítása, hotel, utazás stb.) sem az abroncs meghibásodásból eredő esetleges harmadik személynek okozott károkat. A TYRE LIFE nem tartalmazza a gumiabroncs le és felszerelésével kapcsolatos költségeket, munkadíjakat. Egy jogi személy legfeljebb 10 (tíz) Pirelli abroncsot ért káreseményt érvényesíthet Pirelli felé az adott 2 naptári év alatt, abban az esetben is, ha esetleg ennél több négy, vagy kétszer kettő megvásárolt Pirelli abroncs mellé vásárolt TYRE LIFE kiterjesztett cseregaranciát.
Új gumi-és autószerviz nyitotta meg kapuit Székesfehérváron
ÚJ FEHÉRVÁRI MUNKAHELYEKET TEREMTETT A GUMIFLEX KFT.A Gumiflex Plusz szerviz ünnepélyes megnyitására került sor kedden délelőtt a Holland fasor 2. szám alatt, az Auchan áruház parkolójánál. A fehérvári vállalkozás mintegy 70 millió forintos beruházásával 7 új munkahelyet teremtett a városban. A Gumiflex Kft. 1991-ben alakult fehérvári székhellyel, gumiabroncsok kis- és nagykereskedelmi forgalmazása céljából.Az avatáson Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében Horváth Miklós Csaba, a Gazdasági Szakbizottság elnöke elmondta, hogy a Gumiflex Kft. több mint 20 éve nagy szakértelemmel végzi munkáját Fehérváron, így jól járnak majd azok az ügyfelek, akik felkeresik a szervízt. "Az önkormányzat célja, hogy minél több sikeres kis és középvállalkozás működjön Székesfehérváron." - tette hozzá Horváth Miklós Csaba, aki köszönetet mondott a tulajdonosoknak, hogy fiatalos lendülettel folytatják beruházásaikat új munkahelyeket teremtve a városban.A Gumiflex Kft. 1991-ben alakult székesfehérvári székhellyel, gumiabroncsok kis- és nagykereskedelmi forgalmazására. Céljuk, hogy a gumiabroncsok és keréktárcsák forgalmazásán kívül minél szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtsanak partnereik részére. "Működésünk több mint 20 éve alatt termékválasztékunk és az általunk ajánlott szolgáltatások köre jelentősen kibővült. Jelenleg a gumiabroncsok szinte teljes termékválasztékát forgalmazzuk különös tekintettel a Barum, Continental, Uniroyal, Matador, Mitas, Michelin, Goodyear gyárak termékeire. Kínálatunkat bővítik a török Jantsa cég által gyártott acél keréktárcsák, melyeket kizárólagos joggal értékesítünk Magyarországon. Nagy eredményként értékeltük, hogy 2007. évtől cégünket bízta meg az ALCOA gyár az alumínium teherautó tárcsák forgalmazásával, így kijelenthetjük, hogy mind keréktárcsák, mind gumiabroncsok területén széles termékválasztékot tudunk nyújtani vásárlóinknak." - fogalmazott Varga Gábor ügyvezető igazgató.Az 1999-ben a székesfehérvári Sóstói Ipari Parkban megnyílt telephelyet folyamatosan bővítik: a teher és mezőgazdasági gépkocsi gumiabroncsok szerelése és javítása mellett az elmúlt évtől már hat munkahelyen cserélik a személygépkocsi gumiabroncsokat is. A fehérvári központon kívül budapesti és pécsi telephelyükön is jelentős raktárkészlettel, folyamatosan bővített és korszerűsített szolgáltatásokkal várják vásárlóikat. A várakozási idő csökkentését az időpontra történő bejelentkezéssel érik el, a gumiváltási időszakban flották részére általában külön szerelőállást tartanak fenn és vállalják a lecserélt gumiabroncsok szezonális tárolását is.Forrás:székesfehérvár.hu// BejegyzésFehérvár TV által
Díjnyertes téli gumiját váltja a Michelin, az Alpin 5 mintával -Napraforgóolajjal és temérdek újítással jön a Michelin Alpin 5 téli gumiabroncsaKIVÁLÓ FÉKEZÉS SZÁRAZ, VIZES, VAGY HAVAS BURKOLATON*…És a MICHELIN Total Performance, különböző teljesítmények összhangban.A MICHELIN Alpin 5 főbb tulajdonságai az elődjéhez, az Alpin 4 -hez képest:Nagyobb vonóerő havon- Több blokk a futón (+12%*), több lamella (+16%*),nagyobb csatornázottsági arány (+17%*).Ellenállóbb* a vízen való felfutással szemben- Új vonalvezetésű oldalirányú csatornák.Precízebb kormányzás- A 3D lamelláknak köszönhetően egymásbazáródó futóblokkok.INNOVATÍV FUTÓKEVERÉK TECHNOLÓGIAJobb tapadás vizes és havas úton úgy, hogy közben az energiahatékonyság is megmarad.- Új funkcionális elasztomerek biztosítják az egyenletes anyageloszlást nagyobb mennyiségű szilika alkalmazásakor.Az abroncsteljesítmény optimalizálása alacsony hőmérsékleten.- A Helio Compound 4G gumikeverék napraforgó olajat tartalmaz, mely optimalizálja az abroncsteljesítményt, alacsony hőmérsékleten.…És a MICHELIN Total Performance, különböző teljesítmények összhangban.* Átlagosan, az elődjével összevetve a MICHELIN Alpin 5 gumiabroncs (205/55 R16 9 H) féktávolsága nedves úton 5%-kal,havas úton pedig 3%-kal rövidebb. Külső tesztek, melyeket a TÜV Süd és az IDIADA végzett 2013 novembere és 2014 januárja között.
Adatkezelési tájékoztatónkban megtalálható, hogyan gondoskodunk adatai védelméről. A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Rendben